Krémes torták

  • Citromos,  Krémes torták,  Túrós

    Túrótorta citrom krémmel (lemon curd)

    Egy gyors torta, kvázi ajándékként. Minden hozzávalót a kolléganőm megvett hozzá, én meg gyorsan összehoztam a nagy fia szülinapjára. Boldog szülinapot Norbi!!! Túrótorta citrom krémmel (lemon curd) Hozzávalók:2 tojásból sütött Kiskukta féle kakaós piskóta (a receptet megtaláljátok a receptek aloldalamon hozzá).Túrókrém:0,5 kg túró, 1 kis pohár görög joghurt, 3 dl tejszín, 1 ek. étkezési zselatin, 2-3 ek. porcukor, 1 citrom reszelt héjaA túrókrémhez a túrót, a joghurtot és a porcukrot a citrom reszelt héját krumpli nyomóval áttöröm. A zselatint  tejben feloldottam (én ezt úgy szoktam, hogy fél percre mikróba teszem a zselatinos tejet, majd kiveszem, és addig kevergetem amíg kissé kihűl,és teljesen csomómentes nem lesz), hozzáadtam a túrókrémhez. A tejszínt keményre vertem és azt…

  • Krémes torták,  Mákos,  Meggyes,  Túrós

    Túrós máktorta vörösboros meggyel

    Játszani jó, szoktam is, sokat.  Tegnap Szofika közzé tette az új témát a 19. SAD-hoz, máris tudtam,hogy ezzel nevezek, mivel még nem tettem közzé, igaz már nagyjából egy hónapja elkészült. Erős lemaradásban vagyok blogilag.  Hajrá mákony!!!! Drága Apósom ismét egy évvel öregebb lett.  Mivel nagy mákony ( mák) rajongók vagyunk,  így nem is volt kérdés, hogy milyen ízű tortát kapjon.  Mivel készült már neki több is ebben a témában, most is szerettem volna picit újítani, bár az alapanyagok maradtak. Ami jól működik együtt azon minek változtatni? Picit a meggyet bolondítottam meg csupán, de milyen jól is tettem 🙂 Mostanában nagyon vonz egy a fajta torta betöltési- tálalási megoldás……… nyálcsorgató igaz? …

  • Krémes torták

    Kínai ötfűszeres boros körtertorta

    Egy kissé szomorkás alakalomból készült ez a kísérleti prototípus. Kedves Gabi kolléganőnk egy másik városban folytatja munkáját, és az Ő búcsúztatjára készült  Nagyon fincsire sikerül, ajánlom az elkészítését, gyümölcsös, krémes, habos 🙂 Kínai ötfűszeres boros körtertorta ez egy nagyobb 16 szeletes szív alakú  tortaformára szabott adag Hozzávalók  Piskóta: 3 tojásból készült kakaós – Kiskukta féle-  piskóta Körtekrém:  800 gr értett lédús körte, 1.5 dl száraz fehérbor, 1.5 dl víz,1 tk. kínai ötfűszer, 3 ek. fruktóz (vagy cukor), 3 ek. étkezési keményítő 800 gr. körtét megpucolok, kisebb kockákra vágok. Ebből a mennyiségből  kivettem 2 körtényit (mielőtt az összeset összevágtam) és botmixerrel turmixoltam. A fehérbort a vizzzel és a leturmixolt körtével valamint…

  • Almás,  Krémes torták

    Almatorta a semmiből

    Ma ünnepli az én Drága férjecském a születésnapját (szép kerek évszám)……….igen-igen messze tőlünk. Sajog a  szívem, hogy nem lehet velünk-nem lehetünk vele ezen a napon.  A nyáron viszont sok időt tölthettünk együtt, ekkor megleptük őt egy nagyon minimál tortával, révén, hogy nem állt rendelkezésemre sem mérleg, sem szinte semmi alapanyag. Sikerült feltúrnom a konyhaszekrényből egy tortaformát és sütőpapírt, szétnéztem mi van otthon (liszt, sütőpor, alma, fahéj volt ez nagyjából) így ebből próbáltam összehozni valami ehetőt. Drága Apuci nagyon sok boldog születésnapot kívánunk!  Nagyon szeretünk és kimondhatatlanul hiányzol nekünk.  Remélem az elkövetkező születésnapokat már  együtt ünnepeljük….bárhol is legyen az a nagyvilágban. Mivel a férjem a krémes dolgokat szereti, ezért sikerült a…

  • Gyors,  Gyümölcsös,  Krémes torták,  Sütés nélkül

    Banántorta roppanós csokoládéval

    A gyerekek rengeteg banánt kaptak ajándékba, de nem igazán fogyott ebben a melegben. Nem voltak már kívülről szépek, ezért gyorsan eképpen végezték be sorsukat. Könnyű, igazán kellemes torta kerekedett belőle.  A banán és a csoki szeretik egymást, mi pedig őket együtt 🙂 Banántorta roppanós csokoládévalA kekszalaphoz:25 dkg csokoládés keksz ledarálva, 13 dkg puha vajA kekszet ledarálom és a vajjal összedolgozom, ezt belenyomkodom egy 20 cm-es kapcsos tortaforma aljába. (A forma oldalát rajta hagyjuk)A banánkrémhez:1 cs. főzős banán ízű pudingpor, 3 ek.. nádcukor, 1/2 l tej, 3 banán, 2 dl tejszín, 1/2 cs zselatinfix expressz A pudingot a szokásos módon megfőzöm, kihűtöm. ( Hűlés közben többször keverjük át.) A banánokat villával jól…

  • Citromos,  Krémes torták,  Túrós

    Sült túrótorta lemon curddel- Blogkóstoló 9.

    Elérkezett a Blogkóstoló nevű játék a 9. fordulójához, melynek most Gaby, a Rubin konyhája blog írója a házigazdája.  Egy nagyon szuper blogot kaptam “kóstolásra”.   Kisildi  oldala nem volt ismeretlen számomra, mondhatni tutira mentem 🙂 Mostanában két nagy kedvencem van. Az egyik a sült túrótorta, mely igazán gyorsan elkészül, mennyi ízeket varázsolva a szánkba, és igen szereti a gyümölcsös önteteket magának. A másik nagy favorit a lemon curd. Nem tudok betelni vele. Most ebben a tortában őket házasítottam össze.  Igaz Ildi egy csodás rebarbarakrémmel öltöztette fel az ő túrótortáját, de én nem tudtam ellenállni a citromnak ismét. Sült túrótorta lemon curddelA túrótorta hozzávalói: Kekszalap: 15 dkg ledarált édes keksz, 10 dkg vaj,…

  • Kókusz,  Krémes torták

    Kókuszos sajttorta roppanós étcsokoládéval

    Az elmúlt hétvégén ünnepeltem a születésnapomat. Nem bíztam a véletlenre, hogy lesz-e szülinapi tortám 🙂 Már régóta tartogattam egy doboz kókusztejet, eljött az ideje, hogy felhasználjam. Ez volt az első találkozásom a kókusztejjel………..nem lettünk barátok úgy érzem. Többet vártam tőle. Viszont  a végeredmény meggyőző lett, még számomra is.  Olyan igazi bounty összhatása lett a tortának.  Kókuszos sajttorta roppanós étcsokoládéval Hozzávalók a kekszréteghez: 20 dkg kókuszos édes keksz, 10 dkg puha vajA kekszet ledarálom és a vajjal összedolgozom, ezt belenyomkodom egy 20 cm-es kapcsos tortaforma aljába.Kókuszkrém:400 ml kókusztej (vagy 2 dl tej), 1 dl tej,  20 dkg kókuszreszelék, 15 dkg porcukor, 25 dkg krémsajt, 3 dl tejszín, 1/2 cs. expressz zselatinfixA kókusztejet és…

  • Krémes torták

    Jaj, de jó a habos sütemény……..

    Ismét eljött a Süss, Alkoss, Díszíts (SAD) újabb fordulója.  Jó magam a 3. forduló háziasszonya lehettem még tavaly………jó kis játék ez!   A SAD 15. fordulójának háziasszonya most a Magyar ízek tárháza blog írója Gionetta, aki a címben szereplő habos sütemény témát választotta nekünk.  Imádom a habos, krémes sütiket, tortákat, melyek már első pillanatban elcsábítanak a látványukkal is, és az ízük………hmmm. A véletlen hozta úgy, hogy ez a karamell torta  épp megfelelt a kiírásnak………..akkor miért is ne játszhatnék egy jót ismét? Visszatérő jó barátok lettünk a karamellel………..szerencsére nem csak mi szeretjük. A torta receptjét ITT olvashatjátok.

  • Krémes torták,  Meggyes,  Túrós

    Meggyzselés túrótorta

    Semmi extra, csak egy gyors kis túrótorta a fagyasztó kiürítése céljából. Benyúltam a fagyasztószekrénybe és ott kezembe került a szomszéd nénitől kapott,  meghatározhatatlan nevű piros gyümölcs.  Kivettem, bármi lesz is amikor kienged,  abból lesz a túrótorta. Na jó, meg egy kicsit vakítani is akartam egy kedves vendég üdvözlése alkalmából……igaz Virágom 🙂 Meggyzselés túrótorta Hozzávalók:2 tojásból sütött Kiskukta féle kakaós piskóta (receptet megtaláljátok a receptek aloldalamon hozzá). Túrókrém:0,5 kg túró, 1 kis pohár görög joghurt, 3 dl tejszín, 1 ek. étkezési zselatin, 2-3 ek. porcukor Meggyzselé:25 dkg fagyasztott meggy, 2 ek. nádcukor, 1 púpos ek. étkezési keményítő, őrölt fahéj A kakaós piskótát megsütjük egy 22 cm (12 szeletes) tortakarikában, én itt…

  • Karamell,  Krémes torták,  Túrós

    Sült túrótorta sós karamellel

    Vendégségbe készült ez a túrótorta, és mivel  férjuram is itthon volt muszáj volt valami karamelleset készítenem.  A sült túrótorta nagy-nagy kedvencemmé vált, így adott volt a lehetőség, hogy kipróbáljam a a kettő házasítását. Nem bántam meg. A sült túrótorta gyümölcsös változatát ITT olvashatjátok, természetesen itt csak a túrós alapot használtam fel.  És amitől ez más és több, az a sós karmellöntet. Sós karamell öntetHozzávalók:20 dkg cukor, 8 dkg sós vaj ( teavaj + 1 kk só), 1.5 dl tejszín (felmelegítve) A cukrot egy magas falú edényben karamellizáljuk, hozzáadjuk a sós vajat majd a mikróban felmelegített tejszínt ( így nem fog az edényből kilövellni mint egy vulkán) , és sűrűre főzzük.…