• Apró sütik,  Gyümölcsös

    Blueberry tart (Áfonyás kosárka)

    Játszani jó…és milyen régen nem játszottam. Igen a SAD (Süss! Alkoss! Díszíts!) játék 31. fordulója zajlik épp Lillánál, melyre most én is jelentkeztem. Igazából a téma fogott meg…….na meg azok csokoládék nála 🙂

  • Gyors,  Kókusz,  Sütés nélkül

    Raffaello gombóc a Blogkóstolóra

    Játszani jóóóóó, még felnőttként is annyira izgalmas, hogy ebben a játékban kit kap maga mellé az ember lánya, ott kutakodni, aztán egy hirtelen ötlettől vezérleve mégis egy teljesen mást elkészíteni. Velem legalábbis ez történt. Igen, megint blogot kóstoltam, most SüniSüti a házigazda, aki mellém a Konyhalál blogot azaz Lindát sorsolta. Kinéztem, kinyomattam a kinézett receptet, aztán irány a kamra, van itthon minden stimmel. Ma időm is van rá, remek. Aztán elmegy az ember bevásárolni (no nem csak sütiken élünk ám), és ki kell próbálni az itteni lengyel túrót, mivel igazi göbös magyar túró itt nem kapható. Na akkor keressünk csak valami túrósat, mert ki kell azt a túrót iziben próbálni. És…

  • Csokis,  Sütemények

    Vörösboros csokis püspökkenyér- mézkaramelles habbal

    Játék van ismét.  A blogkóstoló nevű játék már a 13. fordulójához érkezett. Most Janka a játék házigazdája, a Csak, mert szeretem blog háziasszonya. A játékot a 13 szám misztikuma övezi……..Luca asszonyság boldog lehet idén. Azt kérte tőlünk, hogy a receptet amit kiválasztunk varázsoljuk kissé ünnepivé, hogy ezzel is egy csokorba szedjük mit lehetne az ünnepi asztalra varázsolni majd. Ebben a fordulóban Süni Süti blogját sorsolta nekem kóstolásra, ahol kutakodva rátaláltam erre a boros csodaszép kuglófra. Először én is kuglófként szerettem volna megcsinálni, aztán eszembe jutott, hogy legutóbb szinte nyers maradt a kuglófom közepe, és inkább a püspökkenyér formámat húztam elő. Jó szokásomhoz hívem kicsit hozzátettem az alaprecepthez ezt -azt, hogy…

  • Gyors,  Keksz

    Kakaós perec és keksz…….azaz ismét blogot kóstoltam

    Rendszeresen játszom a blogkóstoló nevű játékban. A lényege röviden annyi, hogy a házigazda kisorsolja a jelentkezők közül a párokat, akinek a blogjáról választhatunk valamit, amit aztán elkészítünk……azaz blogot kóstolunk. A 12. forduló háziasszonya Teller-Cake blog írója Zsuzsa, most mellém Szabinát, a Besamel, több mint mártás blog íróját  sorsolta. Ismét egy új blog, ismét órák teltek el nézelődéssel. Aztán ma reggel a tettek mezejére is léptem. A sokadik választásra ezek a kakaós perecek lettek a befutók, minthogy a gyerekek kekszes dobozának feneke kilátszott már.  No ismét bizonyítást nyert, hogy ami az egyiknek sikerül a másiknak  már koránt sem biztos, hogy igen. Pedig ugyanabból a receptből készült mind a kettőnké. Szabina perecei szép szabályosak,…

  • Krémes torták,  Mákos,  Meggyes,  Túrós

    Túrós máktorta vörösboros meggyel

    Játszani jó, szoktam is, sokat.  Tegnap Szofika közzé tette az új témát a 19. SAD-hoz, máris tudtam,hogy ezzel nevezek, mivel még nem tettem közzé, igaz már nagyjából egy hónapja elkészült. Erős lemaradásban vagyok blogilag.  Hajrá mákony!!!! Drága Apósom ismét egy évvel öregebb lett.  Mivel nagy mákony ( mák) rajongók vagyunk,  így nem is volt kérdés, hogy milyen ízű tortát kapjon.  Mivel készült már neki több is ebben a témában, most is szerettem volna picit újítani, bár az alapanyagok maradtak. Ami jól működik együtt azon minek változtatni? Picit a meggyet bolondítottam meg csupán, de milyen jól is tettem 🙂 Mostanában nagyon vonz egy a fajta torta betöltési- tálalási megoldás……… nyálcsorgató igaz? …

  • Csokis,  Sütemények

    Citromos kuglóf csokoládémázzal- Blogkóstolóra

    Szeretek játszani, a blogkóstoló nevű játékban már sokadszorra veszek részt.  Most a játék 11. fordulójának háziasszonya Dina barátosném lett.  Nekem Rebarbara blogja került kóstolásra, sokat tanakodtam mit is készítsek el, elcsábultam erre is- arra is, végül a citromos kuglóf lett a befutó. Igaz ugyan, hogy volt  amiből kicsi elvettem, volt amit hozzátettem, de nagyon finom, puha, kellemes ízvilágú kuglóf lett a végeredmény.  Szívből ajánlom kipróbálásra!  Citromos kuglóf csokoládémázzal Hozzávalók:20 dkg finomliszt, 7 dkg. teljes kiőrlésű rozsliszt (nálam), 1 cs. sütőpor, csipet só, 15 dkg cukor, 1 citrom reszelt héja és leve, 1 marék kandírozott citrom, 5 tojás, 2 dl natúr joghurt, 18 dkg margarin, 1 tk. kínai ötfűszer keverék (elhagyható) a tetejére:…

  • Citromos,  Krémes torták,  Túrós

    Sült túrótorta lemon curddel- Blogkóstoló 9.

    Elérkezett a Blogkóstoló nevű játék a 9. fordulójához, melynek most Gaby, a Rubin konyhája blog írója a házigazdája.  Egy nagyon szuper blogot kaptam “kóstolásra”.   Kisildi  oldala nem volt ismeretlen számomra, mondhatni tutira mentem 🙂 Mostanában két nagy kedvencem van. Az egyik a sült túrótorta, mely igazán gyorsan elkészül, mennyi ízeket varázsolva a szánkba, és igen szereti a gyümölcsös önteteket magának. A másik nagy favorit a lemon curd. Nem tudok betelni vele. Most ebben a tortában őket házasítottam össze.  Igaz Ildi egy csodás rebarbarakrémmel öltöztette fel az ő túrótortáját, de én nem tudtam ellenállni a citromnak ismét. Sült túrótorta lemon curddelA túrótorta hozzávalói: Kekszalap: 15 dkg ledarált édes keksz, 10 dkg vaj,…

  • Krémes torták

    Jaj, de jó a habos sütemény……..

    Ismét eljött a Süss, Alkoss, Díszíts (SAD) újabb fordulója.  Jó magam a 3. forduló háziasszonya lehettem még tavaly………jó kis játék ez!   A SAD 15. fordulójának háziasszonya most a Magyar ízek tárháza blog írója Gionetta, aki a címben szereplő habos sütemény témát választotta nekünk.  Imádom a habos, krémes sütiket, tortákat, melyek már első pillanatban elcsábítanak a látványukkal is, és az ízük………hmmm. A véletlen hozta úgy, hogy ez a karamell torta  épp megfelelt a kiírásnak………..akkor miért is ne játszhatnék egy jót ismét? Visszatérő jó barátok lettünk a karamellel………..szerencsére nem csak mi szeretjük. A torta receptjét ITT olvashatjátok.

  • Gyors,  Sajtos

    Sós Rózsák – Blogkóstoló 8.

    Játszani jó, felfedezni egy új gasztroblogot még jobb, ott mazsolázni nagyon jóóóó. Elérkezett a Blogkóstoló 8. fordulója Hani háziasszonyságával, nekem Erika eletinfo.hu blogja jutott kóstolásra.  Mazsoláztam, tépelődtem, döntöttem………..az élet közbeszólt. aztán újra találtam valamit, az élet megint felülírta.  De aztán az elmúlt vasárnap nem hagytam magamat, és a gulyásleves mellé megsütöttem ezeket a sós rózsákat, nem bántam meg, kevés munkával nagyon finomat tudtam a vendégeim elé tálalni. Köszönöm Era! A többit is sorra veszem ám….nincs elfelejtve. Sós Rózsák Hozzávalók: 12 db-hoz 1 cs. készen kapható leveles tészta, 15 dkg főtt tarja szeletelve, 10 dkg bacon, 1 tojás A tésztát kiolvasztjuk, olvadás közben megsózzuk mind a két oldalát.  Kinyújtjuk, hosszú csíkokra vágjuk és…

  • Cupcake

    Málnás cupcake fehércsokoládés bóbitával……..a Blogkóstoló 7. fordulójára

    Ismét jelentkeztem a Blogkóstoló nevű játékra, melynek most Viki a háziasszonya a bbanyucikeszitenel blog írója. Igaz mellém nem Erikát sorsolta a szerencse, de egy kis személy, illetve blogpár csere folytán én Erikától sütöttem, Erika pedig tőlem. Kapóra jött a középsőm mai farsangi bálja, melyre Erikától sütöttem meg a kókuszos-málnás muffinokat. Azért esett a választásom épp ezekre a muffinokra, mivel csodaszép katicás muffin papírokat vettem, fel kellett avatnom őket:)   Málnás cupcake fehércsokoládés bóbitával Hozzávalók: 20 dkg liszt, 10 dkg cukor, 10 dkg vaj, 1 kis pohár natúr joghurt, 10 dkg kókuszreszelék (szerinttem elég lenne 6 dkg is), 1/2 cs. sütőpor, 1 tojás, 20 dkg málna ( ha fagyasztott akkor annak…