Epres
-
Epres torta cirmos tejszínnel/ Strawberry cake with tabby whipping cream
Nagyon sok tejszínnel bevont tortát készítek. Nagyon szeretem készíteni őket. Próbálok mindig valami újat, valami különlegeset készíteni ezekből is.
-
Csak az eper
Eper, szamóca, strawberry, erdbeeren, fraises, truskawki, jahody,клубника,fresas……..minden nyelven imádjuk.
-
Frozen torta ismét
Még mindig tombol a kislányok körében a Frozen őrület. Elzát és Olafot senki sem tudja letaszítani a trónról. A mai torta 6 éves királylánya is úgy gondolta, hogy nincs szülinap Elzás torta nélkül. És, hogy a lányok rózsaszín világa se maradjon pártában belülre rózsaszín (joghurtos-eper) krém került az ünnepelt kérésének megfelelően.
-
30 és Egyiptom
Amit ma szeretnék megmutatni nektek, egy igazi monstrum volt. Kíváncsiságból lemértem 4,8 kg volt az apróság 🙂 No, de mint minden tortának ennek is megvan a maga sztorija. Az első ötlet szerint egy convers cipő lett volna, aztán lett a 30 szám, majd ebből az egyiptomi téma 🙂 Nagyon örültem neki mivel ilyen témájú torta még nem készült nálam, sőt a neten sem találtam túl sokat belőle.
-
Happy Birthday habosan és epresen
Sok tortát készítettem mostanában így most kicsit gyorsított tempóban mutatom is őket. Két habos-gyümölcsös szépség is készült, most a kettőt egyszerre hozom is.
-
Mákos alagút eperhabbal (cukormentesen)
Nemrégiben kint volt nálunk a férjem húga, aki velem együtt igazi mákony (mák) rajongó 🙂 Neki készült ez a süti, természetesen cukormentes, és CH csökkentett verzióban.
-
Gru torta és egy mini epertortácska
Ismét megtalált a Gru mese egyik figurája, a vidám banana. Itt most épp egy 11 éves kis-nagylány kedvence volt. Próbáltam vidámra, csajosra, de szigorúan nem rózsaszínre venni a témát. És mivel ennek a tortának a készítése egybe esett nagylányom barátjának 20. szülinapjával, így gyorsan letudtam egy körben a kettőt 🙂
-
Epres blondie a’la Szofi
Erre a sütire mondják azt, hogy meglátni és megszeretni. Szofi megsütötte feltette a közösségi oldalra, én pedig vártam az alkalmat amikor megsüthetem. Mert imádjuk mi is a bownie-t, az epret a fehércsokit nem kevésbé. Köszi Szofi a receptet.
-
Epervelővel töltött vaníliakrémes bonbon
PiciJuci: epervelővel töltött vaníliakrémes bonbon Ezeket a bonbonokat akkor készítettem amikor a mimóza tortát, szintén ajándékba vittük. A mimóza tortához használt epervelőből és vanília krémből mentettem ki hozzájuk egy keveset, azzal a változtatással, hogy a vanília krémből még akkor vettem ki mielőtt a tejszínt a krémbe kevertem volna, hogy intenzívebb vanília íze maradjon. PiciJuci: epervelővel töltött vaníliakrémes bonbon
-
Mimóza torta a'la Pixie Pie
PiciJuci: Mimóza torta Drága, Kedves Pixie Pie bloggerína barátnőm tette közkincsé ezt a tortát nemrégiben, és én szinte azonnal el is készítettem. Kapóra jött ez a recept pont, mivel épp akkor készülődtünk Ildikó névnapot köszönteni, ezt vittem ajándékba. Szerelem volt az első látásra. Könnyű, nem túl édes, bámulatos ízélmény. Csak ajánlani tudom nektek is!! PiciJuci: Mimóza torta Az eredeti recept úgy tökéletes ahogyan van, tehát be sem írom még egyszer nézzetek be Pixie-hez érte:)És ha már ott vagytok biztos vagyok benne, hogy ott is ragadtok:) Csupán két apró változást eszközöltem a dolgokon.1. mivel nincs 2 db 18 cm-es tortakarikám, így az egyik piskótát egy 23 cm-ben sütöttem azt szabtam kisebbre, ez a…