Mandulás
-
Svéd mandulatorta/ Swedish almond cake
Jó régóta el szerettem volna készíteni. Kerülgettük egymást nagyon. Annyira ínycsiklandó volt a fotón Györgyusznál a Csaak mert szeretem blog írójánál , hogy muszáj volt már nekiállnom.
-
Diabetikus mandulás keksz
Diéta van kérem szépen…….se cukor, se liszt. Mármint magamnak. De kell valami nasi nekem is, igy elővettem egy régi fincsi mandulás keksz receptet, és egészségessé varázsoltam magamnak. Egyben diabetikus is, hiszen se cukor, sem fehérliszt nem került bele.
-
Citromkrémes linzertorta a 2015 őszi Segítsütire
Igen nagy megtiszteltetés ért nemrégiben. Felkértek, hogy idén én is vegyek részt a már több éve sikeresen tartó Segítsüti árverésen. Idén ősszel a Mosoly Alapítvány gyermekeit támogatva a befolyt összeggel.
-
Ír krémlikőr torta
Kedves ismerősöm megkért, hogy készítsem el neki ezt az ír krémlikőrös tortát. Vajon honnan tudta, hogy nemrégiben hazajött velem a boltból egy üvegnyi ilyen likőr?
-
Te kis dinnye :-)
PiciJuci: dinnye sütike Igen bizony dinnye sütike is létezik. No, nem ízében dinnye a drága mint inkább kinézetében. Pici lányom nem kért belőle mert, ” Anya ebben mag van” . Rettentően egyszerű elkészíteni, én most az ovis farsangi bálra vittem ezeket a félbe vágott dinnyécskéket. Morzsája nem maradt:) Dinnye süti Hozzávalók: 15 dkg búzadara, 10 ek tej, 10 dkg margarin, 20 dkg porcukor, 25 dkg darált keksz maroknyi csokidara/ tortadara, 1,5 üvegcse keserű mandula-aroma, 1 üvegcse vérnarancsaroma, zöld és piros ételfesték Elkészítés: A grízt leforrázzuk a tejjel picit várunk, hogy megszívja magát. Addig a margarint, porcukrot és a kekszet összekeverjük egy nagyobb tálban. A két összetevőt összegyúrjuk, majd két egyenlő részre osztjuk, az egyik adagba keserűmandula-aromát és…
-
Vaníliás-marcipános bonbon
A héten ismét bonbon készítésbe fogtam. A rossz idő bezárt a lakásba bennünket is, és mivel maradt meg vanília krémem adta magát, hogy mi legyen belőle:) A készítésénél sok hibát elkövettem,- a saját kárán tanul az ember lánya- mert étcsoki helyett, most ét- és tejcsoki keverékét olvasztottam fel. Hiba. Nem vált be. Túl hamar visszakeményedik, nem lehet szépen kikenni vele a formát sem. Mivel csak egy igazi formám van, viszont találtam itthon szilikon szív alakú jégkocka készítő, hát befogtam azt is. Ez sem vált be, töredezettem tudtam csak kiszedni a bonbonok nagy részét. Keményebb az a fajta szilikon és nem olyan rugalmasan lehet belőle kipattintani a kész bonbont. Receptet most…
-
Mozart torta v2.0
Sok hozzáfűznivalóm nincs, szinte teljesen ugyanaz mint az előz=C5=91 verzió. Viszont ha valaki megnézi jobban a két egyforma torta színét, az észreveszi a zöld színben lévő különbséget. Nos én is észrevettem. Ennyi különbség van a két különböző cég által gyártott keserű mandula aroma között. És nem csak színben, de ízben is eltérést véltem felfedezni. A visszajelzések szerint csak én vettem észre a különbséget……….szerencsére.
-
Mozart torta
Nagylányom 14. születésnapjára olyan tortát kerestem amiben marcipán van, de nem borításként szerettem volna, hanem belülre. Ekkor találtam rá erre az isteni finom tortára. A 10 ujjunkat megnyaltuk utána…….:-) Kezdők is bátran fogjanak neki. Hozzávalók egy 26 cm-es tortaformához Piskóta: 7 tojás + 5 víz aránnyal kakaós piskótát (ITT) sütök, majd ha kihűlt 3 felé vágom Krém:6 tojás20 dkg cukor1 teáskanál vaníliakivonat3 evőkanál liszt3 dl tej20 dkg vaj1,5 flakon zöld színű mandulaaromamarcipán massza kb. 25-30 dkg0,5 üveg nutella Díszítés:10 dkg étcsokoládé, 0,2 dl tejszínElkészítése A piskótát a szokásos módon megsütöm, jól kihűtöm, majd 3 lapra vágom. A krémhez az egész tojásokat elkeverem a cukorral, vanília kivonattal, liszttel, mandulaaromával, felöntöm a…