
Citromkrémes linzertorta a 2015 őszi Segítsütire
Igen nagy megtiszteltetés ért nemrégiben. Felkértek, hogy idén én is vegyek részt a már több éve sikeresen tartó Segítsüti árverésen. Idén ősszel a Mosoly Alapítvány gyermekeit támogatva a befolyt összeggel.
Természetesen boldogan mondtam igent.
Aztán jött a fejtörés, hogy a süteményem átadása technikailag hogyan tud megvalósulni, hiszen én az Egyesült Királyságban élek. Gyors telefon egy nagyon segítőkész és megbízható csomagfutár céghez, akik igen mondtak a kérésemre. Ingyen -bérmentve, támogatva ezzel a Segítsüti kezdeményezést – fogják hazaszállítani a licitem nyertesének a sütit. Ezúton köszönöm meg a szíves felajánlást az angolcsomag.hu csapatának. Kétség nem fér hozzá, hogy épségben leszállítják pár nap alatt a sütimet.
És most essék szó a sütiről is. A teljes neve “Linzertorta lemon curddel és bogyós gyümölcslekvárral, kamarellizált mandulával- mosolygós linzerek kíséretében” lett volna. Hát nem egy rövid, frappáns név belátom. De mit is tartalmaz a süti?
Linzert-mert ez bírja a szállítást, a több napi rázkódást és nem utolsó sorban eláll hűtés nélkül mert ugyebár külföldről -2200 km- távolságból fog érkezni.
Lemon curdöt- mert legyen benne valami igazán angolos cucc is. 🙂
Bogyós gyümölcslekvárt- mert kell bele valami piros is ( a férjem szerint).
Karamellizát mandulát- mert isteni finom.
Mosolygós linzereket-mert jó kedvem lesz tőlük, és mert maradt ki linzertészta.
Aki megnyeri egy kellemes édes-savanykás ízvilágú, a karamellizált mandulától különleges süteményt fog kapni amit ráadásul jópár darab mosolygós linzerrel fejelek meg.
A sütiárverés menete a következő: ma felkerülnek a sütemények az sütiárverés oldalra ahol bárki licitálhat aki szeretne. Ehhez mindössze egy rövid regisztrációra van szükség a www.segitsuti.hu oldalra, aztán kezdődhet a licit. Licitálni egészen szeptember 24. 16 óráig lehet. Minden licit 1000 Ft-tal indul és az fogja megnyeri az adott sütit, aki a legtöbbet ajánlotta érte. Izgi 🙂
Amit még a süti árveréshez tudni kell.
Mivel én külföldön élek nincs lehetőségem a vigaszágas nyertesnek is megsütni- és a csomagszállítást vállalni. Kérem megértéseteket miatta.
A süteményem átvételére október 3-7 között lesz lehetőség, mivel ekkor kézbesít az angolcsomag.hu Magyarországon.
Kérem olyan licitáljon akinek ez az átvételi időpont megfelelő.
Ha esetleg a UK-ben élsz akkor személyes átvételre a Liverpool-Manchester vonalon lesz lehetőség.
Induljon a mandula- azaz az árverés. Remélem szép összeget termel az én linzerkém is a gyerekeknek 🙂
Baráti öleléssel:
PiciJuci
Citromkrémes linzertorta recept
Az ITT leírtak szerint előkészítjük a linzertésztát.
Amíg pihen a hűtőben elkészítjük a mandulát. Egy teflon serpenyőben világosra karamellizálunk 25 gr. kristálycukrot, majd egy nagy maréknyi mandula lapocskát rádobunk, és hagyjuk, hogy szép rózsaszínűek legyenek. Lehúzzuk a tűzről és hagyjuk kihülni.
Ha a linzertészta megpihent, kivágjuk a kör alakú tésztát belőle. Ezt legegyszerűbben úgy oldhatjuk meg, ha a formánkat -amiben majd sütjük – ráhelyezzük a kinyújtott tésztára és pizzavágóval körbevágjuk. Átemeljük a formába, szépen elegyengetjük, majd villával pár helyen megszurkáljuk. ( Ha nem eldobhatós a formánk, akkor vajazzunk-lisztezzük a formánkat előtte).
A nyers tésztalap közepére kb. 3 ek. lemon curd kerül, körbe a szélére valamilyen piros bogyós gyümölcslekvár (áfonya v. eper v. málna). A megmaradt linzertésztából szivecske kiszúró segítségével kiszúrkáljuk a dekorációt, majd körbe rakjuk a piros részt vele. Középre, a lemon curd tetejére kerül a karamellizát mandula.
Mehet a sütőbe. Előmelegített sütőben 160 fokon 20-25 perc. (Csak rózsaszínű legyen a széle, ha túl sütjük kemény lesz.)
A maradék tésztából hagyományos linzerkarikákat szaggatunk.

