
30 és Egyiptom
Amit ma szeretnék megmutatni nektek, egy igazi monstrum volt. Kíváncsiságból lemértem 4,8 kg volt az apróság 🙂
No, de mint minden tortának ennek is megvan a maga sztorija.
Az első ötlet szerint egy convers cipő lett volna, aztán lett a 30 szám, majd ebből az egyiptomi téma 🙂 Nagyon örültem neki mivel ilyen témájú torta még nem készült nálam, sőt a neten sem találtam túl sokat belőle.
Kaptam pár képet is arról, hogy mik legyenek rajta………..nyilván lehetett volna még fokozni a dolgokat pár jellemző figurával, de ennyi fért rá az én ízlésem szerint.
Felismerhetőek a jelképek? Ha nem súgok: a hármason a mindent látó szem azaz Ré , valamint a scarabeus bogár láthatóak, a nullán egy piramis, illetve a hurkos kereszt. A torta felületét a legvégén finomra darált háztartási keksszel szórtam meg, imitálva a sivatagi homokot.
Próbáltam minden részletet fotózni.
Az ízeket tekintve a hármas joghurtos eperkrémmel, a nulla pedig dobos krémmel van töltve.
A dobos krém recepthez Dina barátnőmhöz fordultam segítségért………isteni a krém, köszi Dina!
Dobos krém:
(nagy adag)
6 egész tojás
25 dkg cukor
20 dkg étcsokoládé
50 dkg vaj (nem margarin!)
A tojásokat a cukorral gőz fölött jó habosra verjük. Majd levéve a gőzről hűlésig folytatjuk a verését, ezután a habba csorgatjuk az olvasztott csokoládét, ami ne legyen túl forró. Ha már langyosra hűlt az egész, akkor jöhet a felhabosított, finom lágy vaj. Hűtőbe tesszük pár órára. és tölthetjük is a tortába.
PiciJuci Cukrászdája a Facebookon is megtalálható, csatlakozz Te is hozzánk!

