DJ. Skendhal PTX
Nagy megtiszteltetés ért a múlt héten.
Városom legjobb és legszínvonalasabb éttermének vezetője talált meg egy felkéréssel.
“Kicsi” fia 18. születésnapi tortáját készíthettem el, annyi útbaigazítást kaptam, hogy a fiú DJ (a művészneve a tortám címe), legyen a tortán valami fejhallgató, vagy cd, vagy………….amit én szeretnék, rám bízza :))
Nem kis fejtörést okozott a dolog bevallom, szerettem volna valami nagyon fincsit és szépet készíteni, nanáhogy.
Keresgéltem-kutakodtam a neten, nem sok szép tortát találtam a témában sajna. Ezek után megálmodtam, hogy egy DJ figura és a hozzá való pult és cd lemezek formájában adok életet a témának. Aztán az utolsó pillanatban még egy diszkó gömb is felkerült a tortára, jó sok ezüst lüszterrel átkenve.
A figurával nem vagyok maradéktalanul (sőt) elégedett, nagyon nehéz embert megformázni, számomra legalábbis, de gyakorolom még!!!
A torta elkészítése sem ment ám simán- miért van az, hogy mindig akkor történik valami baki amikor nagyon jót akar az ember lánya készíteni??- szóval alkoholos csokis krémet kellett a tortába töltenem. Pontosabban csak kellett volna, mert a 3 dl kókuszlikőr amit a krémbe tettem annyira folyósság tette a krémet, hogy sem a zseléfix, sem a zselé nem tartotta össze:(((
P=C3=81NIK!!! Skyp, facebook, telefon……….Pixie, Kricky!!!
Új csokikrém kutyulása, ez ITT (Kricky anyukája féle) annyi különbséggel, hogy vaj helyett 4 dl felvert tejszínt tettem a krémbe. Az alkoholról se feledkezzek meg, Kricky tanácsára a piskóta lapokat locsoltam meg a a kókuszlikőrrel.
No megvoltam a betöltéssel…………majré, ez most hogy fog ízleni nekik, hiszen nem volt a krémnek előpróba:))
Innen már simán ment a burkolás-dekorálás:))) HEPPY
Ne aggódjatok, a folyós csokikrém sem a kukában végezte ám, drága szomszédasszonyom somlói öntetnek felhasználta:))
8 hozzászólás
Gabi, a tortatanonc
Ezekkel a csokikrémekkel mindig a baj van, nemrég én is hasonlóképpen jártam…Szerintem szuperjól megoldottad a tortát, nekem tetszik! Az emberfigurát meg tényleg nehéz megformálni – de a tiéd nagyon jól sikerült, tessék elégedettnek lenni!
Kati
Ennyi viszontagság után végül nagyon szép lett, és biztos ízlet is.
Cecilia
Nagyon tetszik!
Dia és a konyha
Jó lett a torta! Nálam is mindig akkor történik valami, amikor a legszebbet és legjobbat szeretném! Ez van! A végeredmény szupi. 🙂
Angi Angéla
Nagyon jó lett!!!Ügyes vagy!
PiciJuci
Lányok, köszönöm szépen a biztató és elismerő kommenteket.A visszajelzés szerint nagyon finom volt a torta-és tetszett is az ünnepeltnek, tehát a próba csokikrém jól vizsgázott. Azt hiszem továbbfejlesztem……..
PiciJuci
“A torta osztatlan sikert aratott!!!Szép volt,ötletes és nagyon finom!!!Maradéktalanul elfogyott.Ügyes vagy!Mikor elmondtam,h ”csak” hobbi cukrász vagy,mindenki beájult.”Ezt a visszajelzést kaptam róla…….boldog vagyok!!!!
Mimi
Ahhoz képest hogyan indult, nagyon jó lett a végeredmény! Csokoládés krémmel én is jártam már úgy, hogy szép lassan kifolyt a borítás alól 🙁 Az emberke jól sikerült, nem olyan rossz mint ahogy azt Te gondolod! Ügyes vagy nagyon!