Velencei álom
Ezt a tortát saját használatra-konkrétan a férjemnek- készítettem a recept kipróbálása végett.
Nagyon finom lett:) A díszítéssel nem bajlódtam most túl sokat, körbe habrózsákat nyomtam és rolettivel dobtam fel kissé.
.
Velencei álom torta
Tészta:
7 tojás fehérje, 20 dkg cukor, 10 dkg kókuszreszelék, 6 evőkanál liszt,
nápolyis tortalap (nem szükségszerű), 1/2 cs. sütőpor
Krém:
7 tojás sárgája, 20 dkg cukor, 2 evőkanál kakaó, 2 evőkanál főzött feketekávé, 20 dkg margarin.
Máz:
1 tábla tortabevonó, 3 evőkanál étolaj
Elkészítése:
A tojás fehérjét cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a kókuszreszeléket és a lisztet.
Egy közepes tepsi ( vagy 23 cm tortaforma) aljára tesszük a nápolyis tortalapot, és erre ráöntjük a keveréket, kb. 20 percig sütjük (Nápolyis tortalap nélkül is elkészíthető).
A krémhez a tojás sárgáját a cukorral, kakaóval és a főtt feketekávéval, gőz fölött sűrűre főzzük. Várjuk meg míg kihűl és keverjük össze a margarinnal, ezután a kihűlt tésztára önthetjük. Én a megsült lapot -hűlés után- kettévágtam és töltöttem meg, majd kívülről is borítottam a krémmel.
A máz elkészítéséhez a tortabevonót 3 evőkanál étolajjal gőz fölött felmelegítjük és az így kapott mázat, a kihűlt krém tetejére ráöntjük.
Én itt máz helyett tejszínhabbal tettem az egészet könnyedebbé, de természetesen ízlés kérdése.
