• Tejszines torták

    Harcom a tejszínnel…….avagy Manchester torta 2.

    Amit meg kell vívni,azt meg kell vívni.  Juj, de bölcs lettem 🙂 Nos, a tejszín és én eddig nagyon jó viszonyt ápoltunk. Egészen a múlt hét szerdáig. akkor jött el a pillanat ugyanis arra, hogy az angol double cream és én összeakasztottuk a bajszunkat…..nem kicsit. Ha nem vertem fel eléggé a tejszínt folyt, ha picit tovább vertem annyira kemény lett, hogy nem jött ki a fű nyomó csövön. És közben a zsák tetején folyamatosan folyt ki a kezem melegétől már olvadó zöld izé ( na majdnem csúnyát mondtam). Közel másfél óra, és 1,2 liter tejszín után ez lett a végeredmény. Ne mondjatok semmit….látom én is 🙁 A téma ismét a…

  • Citromos,  Tejszines torták

    Citromos álom csajosra hangolva

    Idei utolsó tortáim egyikét mutatom meg most. A kollégán felesége hónapokkal a dupla születésnap előtt elkezdett “udvarolni” nekem, hogy még utoljára szeretnének a gyerekeik szülinapján PiciJuci tortát enni.  Mivel a két gyerkőc szülinapja között csupán egy nap van (+ 3 év), emiatt dupla torta kellett. Ezekből  a csajosat hozom most. Kifejezett kérés volt, hogy ne legyen burkolt (nem szeretik), belül pedig csakis az örök kedvenc a citromos álom lehet. Az lett 🙂   Citromos álom torta 12 szeletes tortához (22 cm tortaforma) Piskóta: 2 lap Kiskukta féle sima olajos piskóta valamint kb. 10 db babapiskóta Krém hozzávalók: 5 dl zsíros (20%) tejföl, 5 dl (min. 30 % zsírtartalmú) tejszín, 2 db…

  • Tejszines torták

    Téli torta sok-sok fahéjjal

    Egy ízig-vérig téli  ízvilágú tortát hozok most nektek, melyet decemberben kétszer is elkészítettem. Először Gabriella napra leptem meg a két Gabi nevű kolléganőmet vele, majd ez került karácsonykor az ünnepi asztalra is. Ha elolvassátok az alkotóelemeit rájöttök miért is adtam ezt a nevet neki. PiciJuci: Téli torta sok-sok fahéjjal Téli torta sok-sok fahéjjal Hozzávalók: 18 cm karikában sütött piskótalap, melynél a liszt mennyiségéből visszaveszünk 2 teáskanálnyit, helyette 1 tk. őrölt fahéj, és 1 tk. mézeskalács fűszerkeverék kerül. Krém: 4 dl tej, 3 ek. étkezési keményítő, 2 ek. méz, 10 dkg fehércsokoládé, 3 dl tejszín, 1-1 kk. őrölt fahéj és mézeskalács fűszerkeverék, birsalamsajt (elhagyható) A keményítőt kikeverjük simára a tejjel, hozzáadjuk a mézet…

  • Kókusz,  Krémes torták,  Tejszines torták

    Ha ballagás akkor torta…………..jóóó sok

    PiciJuci: madártej torta Ha június (mert ezeket még akkor készítettem) akkor ballagási időszak az általános iskolákban. Ha ballagás akkor sok-sok vendég…..ha sok vendég akkor sok torta is kell. Szám szerint 6 db. Ezekből most a  három krémmel-tejszínnel bevontat mutatom meg. Nagyon szeretem a tejszínnel való díszítést, igazán ezek a torták tudják az ízlelőbimbóimat beindítani. ………remélem nektek is:)     PiciJuci: madártej torta Egy habkönnyű, igazán édes finomság az első: madártej torta. PiciJuci: kinder bueno A következő a megunhatatlan ( a ballagó kislány kedvence)  kinder bueno. PiciJuci: bounty torta És végül a változatosság jegyében egy bounty torta jött. A golyók maradék piskóta és csokikrém keverékéből lettek gyúrva, ezzel díszítettem a tortát.…

  • Tejszines torták

    A hatvani Teakwon-Do Klub 30. születésnapjára

    Nagyon megtisztelő feladatot kaptam nemrégiben.  Én készíthettem városom Taekwon-do klubjának 30. születésnapi tortáját.  Amikor egy ekkora feladattal találnak meg mindig elbizonytalanodom, hogy alkalmas vagyok-e én egyáltalán egy ilyet torta elkészítésére………de aztán amikor már benne vagyok azért elönt a nyugalom, hiszen ez is “csak egy torta” még ha kicsit nagyobb is, még ha kicsit komolyabb alkalomra készül is. Nagy feladat volt, főleg úgy, hogy hétfő estére (tehát munkanap) kellett a torta, ami ráadásul tejszínes borítást kapott, tehát aznap kellett a tejszínnel díszítenem. A figurát és a klub logóját már előző nap elkészítettem, hogy jól kiszáradhasson. A torta maga 50 szeletes volt (szerintem még több is). Az alsó rész gáztepsiben sült kakaós…

  • Tejszines torták

    Hajrá Fradi!!!

    Sosem gondoltam, hogy egy 7 éves kisfiú is lehet nagy focirajongó………pedig lehet.  És mi más, mint Fradi drukker, és akkor milyen más tortát is kaphatna szülinapjára,  mint a Fradi színeiben pompázó, focit is ábrázoló tortát. Hosszú-hosszú egyeztetés után maradtunk a 7-es szám formájú tortánál (kellett a nagy szeletszám miatt), amit először csokikrémmel terveztem bevonni, mivel belül kókuszkrém van, és a kettő nagyon jól harmonizált volna. De aztán lebeszéltem róla magamat és az Anyucit is. Jobbnak találtam a fehér tejszín bevonatot ez esetben, elvégre a Fradi színei  a zöld-fehér. Mint említettem a torta jó nagy volt, ehhez kakaós piskótát sütöttem egy jó nagy  tepsiben 6 tojásból (Kiskukta félét), és ezt töltöttem meg…

  • Tejszines torták

    SAD 2: Tesz-Vesz város karácsonya =C3=93lasi Úrral

    PiciJuci: SAD torta Kiskukta indította el a SAD (Süss, Alkoss, Díszíts) játékot, melynek második háziasszonya Pixie Pie lett. A mostani  téma  téli tortamóka volt. Sokat törtem a fejemet mit is készítsek erre az alkalomra……….valami isteni szikra a gyerekek könyvespolca felé vezérelt: Tesz-Vesz város karácsonya című mesekönyv adta az ötletet.  A figura (aki nem annyira járatos a gyermek mesék világában) =C3=93lasi Úr, aki megmenti Tesz-Vesz város karácsonyát. A háttérben látható a könyv részlete is amiről =C3=93lasi Urat formáztam. PiciJuci: SAD torta A torta egyébként Apukám névnapjára készült…………..átesett egy jó kis desing váltáson mire hozzá került:) Majd megmutatom azt is később.A torta maga Apukám kedvence: joghurtos citrom ízű lett.

  • Tejszines torták,  Túrós

    A megunhatatlan charlotte

    PicJuci :Túrós-barackos charlotte PiciJuci: joghurtos-epres habos A megunhatatlan túrós charlotte kisasszony, itt most még fincsi barackot is kapott a túróba. Szeretik egymást, mi pedig őket így együtt. Ez épp pici lányom óvónénijét örvendeztette meg. A joghurtos-epres is nagy kedvenc, ezt épp férjem névnapi bulijára készítettem, hipp-hopp. Recepteket sok-sok helyen megtaláljátok a blogomban.

  • Tejszines torták

    Nénós autók

     Az előző bejegyzésben látható pillangós Barbie, és ez a nénós autós- tejszínes torta egy testvérpár szülinapjára készült. Mint látható ez a fiús kiadás. Ennél a tortánál elsősorban a belseje volt a lényeg, mivel tavaly megkóstolták a tejszínes citromtortámat, ami annyira ízlett, hogy ismét azt kérték.  Mivel ez a kisfiúnak készült, az édesanya csak annyit kért, hogy legyen rajta két nénós kisautó, és az egyik tűzoltó autó legyen. Ennél annyival egészítettem ki az eredeti receptet, hogy sütöttem még egy karika piskótát, és a tetejére az került, hogy elbírja az autók súlyát. Zöldre festett tejszínt nyomtam rá fűnyomó csővel és arra tettem az utat és az autókat.