2016. január 24. azaz 2. éve a UK-ban

Nagyon-nagyon régen nem írtam erre az oldalra. Nyilván megvolt a jó okom rá. Hogy akkor most miért? Mert 10 nap választ már csak el minket attól, hogy elkezdjük a második évünket is új hazánkban. Erről szeretnék most írni, kvázi egy kis visszatekintés a kezdetektől-napjainkig.

 

A kezdet nem volt könnyű, leginkább az akkor 17 éves nagyot viselte meg. Ő már túlzottan kötődött, túlzottan sok barátot és egy szerelmet kellett otthagynia. Aztán az, hogy itt sem kezdhetett mindjárt iskolába járni nagyon megviselte, depressziós lett. Kellett fél év mire  elmondhattuk, hogy feltalálja magát, talán már jól is érzi itt magát. Ez könyvelhető volt, hiszen a szakirodalom azt javasolja, hogy ha már országot kell váltanunk akkor azt a gyerek 9 éves koráig tegyük meg. Igazuk  volt. Az akkor 7 és 9 éves gyerekeinket nem viselte meg ennyire, hiszen nekik ott a haza ahol a szüleik vannak.

Aztán persze ott volt a kritikus 3 hónap (mármint amióta kint éltünk), és nálam jelentek meg a hiány tünetei. Paprikás krumplis, lángosos, rántott húsos  időszak  következett. Minden ami otthoni, ami magyar. Azon vettem észre magamat, hogy csak ilyeneket főzök, és hiányzik minden otthonról……..leginkább a kifli. Nem értettem mit keresek én itt  a hazámtól, a szeretteimtől 2200 km-re. Nehéz volt megélni az anyák napját nagyon. De mint minden ez is elmúlt. Kezdtem felfedezni a táj, a város szépségét, az emberek kedvességét, udvariasságát, nyugodtságát.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Egy kis angol napsütés (mert bizony az is van itt bőven a hiedelmekkel ellentétben)

 

Mostanra már nincs honvágyunk, nem hiányzik a kifli sem már. A szeretteink is elfogadták az új helyzetet, megtanultunk a technikai vívmányaival kapcsolatot tartani.  Átértékelődött sok emberi-baráti kapcsolat mondhatom.

Azonban kaptunk  egy nyugodt, kiszámítható, tervezhető életet. Látjuk a holnapot, tervezzük a holnaputánt 🙂 Sokat dolgozunk azon, hogy a gyerekeinknek egy nyugodt-biztos jövőt adjunk.

Sok lemondással, kompromisszummal, átsírt éjszakával, időnként veszekedéssel teli 2 év volt. De megérte. Ez egyértelmű.

És mondandóm végén jöjjön kedvenc írásom Angliáról ( a Facebookon keringett onnan másoltam , de szó szerint igaz):

Mit tanultam Angliától?
Megtanultam, hogy:
*az ember egyedül is tud fegyelmezetten sorban állni
*ahhoz, hogy jogosítványod legyen, nem kell vezetni tudni, elég csak óvatosnak lenni
*a rövidnadrág-papucs viseléséhez sosem lehet elég hideg
*ha a nap süt, az azt jelenti nyár van
*az eső nem jelent semmit
*az ingyenes házhozszállítás £20-ba kerül
*nincsen olyan ünnep, ami nem elég jó ok egy tüzijátékra
*a sütemény külleme fordítottan arányos az ízével (javaslom mindig a legrondábbat választani)
*ha elrabolnak és felébredsz egy vastag (padló)szőnyeggel borított cellában/elhagyott gyárépületben/erdei kunyhóban – Angliában vagy
*több fajta krumplit esznek, mint egész Európa együttvéve
*akkora levelek nőnek a fákon, hogy leárnyékolják a műholdas tévét
*egymás akcentusát nem értik – az enyémet igen
*szeretnek inni – nem csak teát
*a Stonehenge csak egy rakás kő a birkalegelő közepén
*a virágminta sosem megy ki a divatból
*Anglia nem Európa. Anglia egy sziget
*ha jól mennek a dolgok, senki sem tudja ki a polgármester
*a buszsofőrök a legkedvesebb emberek a világon…a pénztárosok követik őket
*ha egy kutya ugat, tuti bevándorló
*az ölelkezést itt találták ki….a jótékonykodást is…meg a szarkazmust
*nem lehet elég rossz a hangod, hogy ne énekelj, a mozgásod ahhoz, hogy ne táncolj, stb.
*a Karácsony egy közvetlenül az Újévet követő Húsvétra virradó Valentin nap utáni nyári fesztiválok halloweeni átvezetésével kezdődő ünnepkör :)))
*a fogfájásnál egy rosszabb dolog van…az angol fogorvos
*a paracetamol a XXI. század csodaszere (!)

*aki a focit nem szereti, egyéb aljasságokra is képes
*a pizsama, pongyola és házitutyi bőven elég öltözék a sarki bolthoz, ugyanúgy mint a bevásárlóközponthoz
*a gumicsizma nem divat kérdése
*a körforgalom alapszabálya, hogy mindenki áll és néz – jo hosszan
*ha nyomógombos gyalogátkelőhözérsz, a legjobb taktika, ha megnyomod a gombot, majd átmész a piroson
*nem Dél-Amerika a szappanoperák hazája
*a motorozás, az extrém sportok, a sportautók, hajók és lakóautók a nyugdíjasok kiváltságai – arra várnod kell, míg elég öreg leszel hozzá
*ami nem fér a lakásba, nyugodtan hajigáld ki az udvarra
*a hétvége nem főzésre való. Vegyél fánkot, vagy halat krumplival és nézegesd a tengert
*ha esik az eső, menj vásárolni
*nincsen az ismeretségnek olyan kezdetleges szintje, melyen ne lehetne az időjárásról minimum 10 percet értekezni
*az anarchia netovábbja: “Nem kérek teát.” ”