2014. május 5.

Hétfő este van. A gyerekek már alszanak, a férjem ma nagyon késő éjjelig dolgozik.
Van időm elmélkedni  és leírni ami bennem zajlik most. Mert háborog a lelkem bizony. Hogy miért?

Tegnap volt Anyák napja otthon. Ami ugye annyit tesz, hogy én nem tudtam virágot venni és átölelni az én Édesanyámat, úgy mint az történt az elmúlt 40 évben. Ráadásul idén ezen napon ünnepelte Apukám is a születésnapját. Nagyon sokat gondolok rájuk. És fájt, hogy tegnap csak skype-on tudtunk beszélni, hiszem számomra egy ölelésnél és egy meleg puszinál nem kell több.

Rossz érzés, hogy nem ölelhettem át Őket, akik a világon az egyik legfontosabb emberek az életemben.
Mi azért a gyerekekkel készültünk, már egy héttel ezelőtt feladtuk postán a képeslapokat illetve a gyerekek rajzait mellé. Ráadásul Apa nem is látja ezeket, amiket a gyerekek szívük minden melegével rajzoltak nekik.

Vajon még hány ilyen ünnep lesz ami megvisel, mivel nem lehetek azok között akiket mindenkinél jobban szeretek? Ugyanakkor pedig az eszem tudja, hogy jól döntöttünk,hogy eljöttünk. A gyereknek itt van jövőjük, még ha oly rögös is az út amit be kell járnunk érte.

Ezt (is) készítették nekem nagy titokban a gyerkőceim.

Mindeközben megvolt az itteni első Magyar Majális is, de ennek egy újabb bejegyzést szentelnék.

Szólj hozzá