2014. július 19.

Lassan itt is vége a tanévnek. Mint az már említettem itt a tanév július 24-ig tart, viszont cserébe év közben sokkal több- 2 hetes- szünet vannak.

 

A gyerekek nagyon jól teljesítettek, irtó büszkék vagyunk rájuk. Van még hova fejlődni, főleg az angol nyelv tanulását nem lehet befejeznünk azzal, hogy vége a tanévnek.

Itt is kijött a fiunk matematika és sport tehetsége. Rékának pedig a zenei vénája igen erős, ezt fel is fedezték már nála is.

Amikor február végén elkezdték itt az iskolát szinte a nulláról indultak már ami a nyelvtudást illeti. Marci otthon már járt iskolába ugyan 1,5 évet, de itt egyből a year 4-be került, az itteni gyerekek már sokkal magasabb szinten voltak pl. matematikából. Sokat dolgoztunk ezen, hogy ezt a hátrányt ledolgozzuk.  Szerencsére márciustól már volt egy magyar segítőjük az iskolában is, eleinte heti 1, majd később már heti 2 napot. ez nagyon sokat segített és magabiztosságot is adott nekik, mi is sok mindent tudtunk kérdezni az itteni dolgok hogyléte felől.

Réka otthon még nagycsoportos óvodás volt, ennek megfelelően nem ismerte a betűket. Itt a year 2-be került a kora szerint. Az itteni gyerekek írtak-olvastak-számoltak. Réka az elmúlt 6 hónap alatt megismerte a betűket, számokat. Már ír-olvas-számol angolul. Ha ez megy magabiztosan majd megtanuljuk mellé a magyar betűket is, bár igen idegesíti, hogy nem ismeri a magyar ékezetes stb. betűket is. De mivel érdekli és kérdezgeti azt is, így biztos vagyok benne, hogy hamarosan is is menni fog neki.

Kemény és sok-sok munkával járó hónapok vannak mögöttünk, és nincs vége. A nyári szünetben is folyamatosan fogunk angolul tanulni, ismételjük a szorzótáblát és olvasunk sokat.

Most már angol könyvekből olvasnak, a tv-ben a meséket felirattal nézik, de már nagyon sokmindent anélkül is értenek. Mi is abból tanulunk a legtöbbet egyébként 🙂

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

20140718_094944

Szólj hozzá