Apró sütik

  • Apró sütik

    Márványos habcsók

    Ezt most a családom tagjai nem láthatják….mert hát Ők is kapnak majd belőle ajándékként karácsonyra.  A megmaradt tojásfehérje remek felhasználása, egy kis odafigyelést igényel csupán az elkészítése. Előre elkészíthető mert remekül bírja a tárolást (kellően eldugva a spájzban). Egyben engedjétek meg Kedves Olvasóim, hogy itt kívánjak Békés Karácsonyi =C3=9Cnnepeket Nektek és kedves családotoknak!  =C3=81lljunk meg kicsit, élvezzük a pillanatot, lassuljunk le és játszunk a gyerekeinkkel is ebben a rohanó világban. Márványos habcsók Hozzávalók: 4 db tojásfehérje, 20 dkg porcukor( átszitálva) , 5 dkg étcsokoládé Elkészítése: A sütőt melegítsük fel 140 fokra. A csokoládét olvasszuk fel vízgőz fölött .  A tojásfehérjét (szintén vízgőz fölött)  verjük kemény habbá , a vége felé kezdjük…

  • Apró sütik,  Citromos

    Citromos holdak Szofitól

    Advent időszakában minden évben van az általános iskolában adventi vásár. Mi mással is készülhettünk volna mi, ha nem sütivel. Azt sejtettem, hogy szinte mindenki a klasszikus mézeseket fogja vinni, így én inkább más valamit szerettem volna sütni. Ekkor jöttek szembe Szofi citromos holdacskái. Szinte éreztem a számban a citromos ízt………ez kell nekem! Mi nem csak holdakat, hanem még fenyőt és angyalkákat is készítettünk, és pici díszt is kaptak még.  Citromos holdak Hozzávalók: 28 dkg liszt, 13 dkg puha vaj , 3 tojás sárgája, 10 dkg cukor (nálam fruktóz) , csipet só, 1 citrom reszelt héja A hozzávalókat gyúrjuk össze alaposan, majd 1 órára tegyük hűtőbe. Lisztezett deszkán nyújtsuk ki, 3-4 mm…

  • Apró sütik

    Karácsonyi mézeskalács

    Ezeket a mézeseket a gyermekeimmel együtt készítettük már az ünnepi asztalra, illetve sokat ajándéknak szánva. Mi már előkóstoltuk, jár a munkadíj a szorgos kezecskéknek…….:) Puha mézeskalács Hozzávalók: 1 kg liszt, 1 ek zsír, 25 dkg porcukor, 25 dkg langyos méz, 2 egész tojás, 1 cs. szalakáli, 1 dkg szódabikarbóna, 2 dl tej, 6 ek baracklekvár, 1/2 cs. mézeskalács- fűszerkeverék, 1 tk fahéj Az írókázáshoz 1 tojás fehérje, 1 tk citromlé, 20-25 dkg porcukor Elkészítése: 80 dkg lisztet a zsírral eldolgozzuk, majd a többi hozzávalót is belekeverjük. 1-1 dl tejet külön edényben felmelegítünk, egyikben a szódabikarbónát, másikban a szalakálit oldjuk fel majd adjuk a liszthez. Az egészet kidolgozzuk, majd a maradék…

  • Apró sütik,  Egészséges

    Babapiskóta házi kivitelben

    Már régóta terveztem, hogy házi készítésű babapiskótával váltsam ki a boltit. Ma jött el ennek az ideje végre. A recept tulajdonképpen egy sima piskóta tészta, pár aprósággal kiegészítve. Ízre sokkal-sokkal finomabb mint a bolti, nem morzsálódik, nem törik és főleg nincs benne semmi műanyag:) Hozzávalók: 4 tojás, 10 dkg cukor, 8,5 dkg liszt, 1 tk sütőpor, 1tk vanília aroma (elhagyható) Kevés porcukor a hintéshez Elkészítése: 1/ A tojássárgáját a cukorral habosra keverjük,majd az aromát esetleg reszelt citromhéjat is beleforgatjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. 2/ A habot fakanállal hozzákeverjük a sárgájához, majd a lisztet is beleforgatjuk. 3/ Három-négy tepsibe sütőpapírt helyezünk, mindegyik papírt meghajtogatjuk úgy, hogy két 10 cm-es sort…

  • Apró sütik,  Sajtos,  Sós

    Sajtos pogácsa

    Ez a leges-legfinomabb pogácsa amit eddig ettem. Drága szomszéd néninktől kaptam meg a receptjét, már  kétszer megsütöttem kevés sikerrel. Ma megsütöttem harmadszorra is, és most végre olyan lett amilyennek lennie kell: magas, omlós, finom.