
Nagykorúsági torta / 18+
Igen-igen, ez az aminek látszik kérem szépen, szép nagy szilikon mellek:)…………….csak épp tortából.
No, azért nem egészen szilikont takar a sejtelmes glazúr, sokkal inkább egy-egy kinder tojás belsejébe rejtett jégert – amit a mellbimbók leharapása után -egy kis szívószálon lehetett ki-innia a most már nagykorú ifjúnak.
Szerencsére a szülők jól vették az ötletemet (no jó, nem az én ötletem volt, olvastam valahol róla) , és nagyon jót nevettek a meglepetésen amit a cickók takartak.
A torta egy szív formában sütött kakaós piskóta, melynek a hegyét lekerekítettem, belülre alap vaníliás krém került, mely meg lett 1,5 dl ágyas mézes-szilvapálinkával bolondítva.
A cicik kekszmasszából lettek rátéve, majd ebbe rejtettem a kinder tojásokat, melybe jégert töltöttem és szúrtam bele egy-egy pici szívószáldarabkát, melyet a “mellbimbókkal” rejtettem el.


8 hozzászólás
Dia és a konyha
Nagyon jó ötlet ez a mellbimbós dolog! :)))
Kati
:), ez igen, ötletes, jó hyogy nem voltak vaskalaposak a szülők.
Angi Angéla
Nagyon szép lett a torta, a mellbimbós dolog pedig nagyon jópofa!
Száva
Ha olvastad is, de remek a jägeres ötlet, köszi, hogy megosztottad! :))
PiciJuci
Száva nagyon szívesen tettem, használjátok az ötletet, mert egyszerű-de nagyszerű és kivitelezni sem túl nehéz.
M
Na végre valami eredeti, ez a bögyöstorta ! kàr hogy a fiam màr rég nagykoru , kiprobàltam volna rajta … köszönjük a közzétételt, nagyon jot szorakoztam ! MHB
Anonymous
Nagyon tetszik a torta 🙂 épp ezért arra gondoltam, hogy megpróbálom elkészíteni az egyik barátom születésnapjára. Sajnos egy kis problémába ütköztem. Nem vagyok gyakorlott a sütögetésben (ez fiatal koromból eredhet 😀 még nem töltöttem be a 18at..) A kérdésem az, hogy a kindertojást magával a műanyag résszel együtt tetted bele, amiben az apró ajándékok vannak és töltötted meg alkohollal? nem áll fenn a veszélye, hogy elreped, kilyukad és oda a meglepi? tudnál egy kicsit részletesebb leírást adni ennek a kivitelezéséről? nagy segítség lenne! 🙂 a héten már el kell készítenem a meglepetés bulira 😛 előre is köszönöm a segítséget!
PiciJuci
Kedves Névtelen…..ha küldesz e-mail címet részletesebben tudok a kérdéseidre válaszolni. judit@slager-klub.hu az enyém.Szóval adott a kinder tojások sárga belső műanyag tojása. Erre egy kedves férfiember fúr egy akkor méretű lyukat amekkora a szívószálad vastagsága. Azt mosd el ezután alaposan, vágd a szívószálat méretre, úgy, hogy a tojásba eső vége ferde maradjon, és töltsd fel alkohollal, lezárod a tojás másik felével és mehet a kekszes vagy piskótás cicikbe. Remélem érthető voltam