Gyors,  Túrós

Túrómorzsa vörösboros-fahéjas szilvalekvárral

Imádjuk a császármorzsát, és amikor belebotlottam ennek a túrós változatába tudtam, hogy ezt azonnal el is kell készítenem.
A gondolatot tett követte………..íme.

Túrómorzsa
2 adag
Hozzávalók:
25 dkg túró, 3 tojás, 10 dkg cukor, 1.5 dl tej, 15 dkg liszt, csipet só, vaj a sütéshez
1.       a tojásokat szétválasztjuk
2.       a túrót, cukrot, tejet, lisztet a sót és a tojások sárgáját kikeverjük
3.       keményre felverjük a tojások fehérjét és óvatosan a túróshoz adjuk
4.       legalább 1 órára a hűtőbe tesszük
5.       kb. 1 evőkanálnyi vajat forrósítsunk fel egy serpenyőben, és ezt az adagot megfelezve megsütjük.
Ezt legoptimálisabban úgy érjük el, hogy amikor a serpenyőbe öntjük a tésztát akkor az első felét  alaposan     megsütjük, majd megfordítjuk és szétmorzsáljuk.

Vörösboros-fahéjas szilvalekvár

Édesanyám idén is tett el számomra fincsi szilvalekvárt (de a boltit is felturbózhatjuk a következő módon),
melyet átöntöttem egy kis-lábasba tettem hozzá vörösbort (mennyiségtől függően kb. 1 dl), majd összeforraltam őket.
Majd hűlés közben adagoltam hozzá a fahéjat ( kb. 2 kávéskanálnyit) ízlés szerint.
Visszatettem a befőttes üvegbe, melyet konyharuhába bugyolálva ismét kidunsztoltam……azaz megvártam amíg magától kihűlt. 

3 hozzászólás

Szólj hozzá