Békaúrfi
Nagyszerű feladattal találtak meg a múlt héten……egy kisfiú 1 éves születésnapjára és egyben keresztelőjére kellett tortát készítenem.
Mikor egyeztettünk kiderült, hogy a kisfiú rajong a békákért, így adott volt a téma:)
Nemrégiben ezt a horgászos tortát is ezzel a díszítéssel készítettem, és annyira tetszik azóta is, hogy most is hasonló módon képzeltem el a kivitelezést.
Érdekes, vannak torták amiken napokig agyalok, mit hogyan is csináljak, mit tegyek rá, hogy az egyedi legyen, kivitelezhető és szép is legyen.
Ennél egyből összeállt a fejemben a kép…..nem is keresgéltem (mint máskor) hasonló témájú tortát, mert tudtam-éreztem, hogy az úgy lesz tökéletes ahogyan azt én megálmodtam.
És elérkezett az idő, hogy azt merjem mondani végre egy tortámra, hogy ELÉGEDETT vagyok vele.
Ezt is megértem:)
A torta maga egy újítást is tartalmazott……no csak nekem persze.
Az eddigi vizes piskótám helyett Kiskukta tortalapját sütöttem most alapként.
Kissé macerásabb a méregetés miatt, de megérte. Sokkal lazább, könnyedebb és főleg magasabb lapokat kaptam.
4 hozzászólás
Dia és a konyha
Nagyon jó lett! :)))
Ditta
Nagyon szép, aranyos torta lett!:-)
Pixie Pie
Aranyos lett nagyon! Alakulnak a figuráid. 🙂
Gabi, a tortatanonc
Nagyon aranyos lett a békaúrfi, no meg az egész tavacska, a tavi rózsákkal és a parti homokkal!