Emeletes horgász torta
Kisfiam óvónénije kért meg, hogy készítsek a férje 50. születésnapjára tortát.
Kinézett egy tortát a blogomról, de arról lebeszéltem:) miután megegyeztünk, hogy a téma mi legyen, a többi rám lett bízva. Ezt már szeretem!!!
Jöhet a kreativitás…..és s frász, vajon úgy sül-e el, ahogyan elképzelem.
Kutakodtam a témában és rátaláltam Pixie hasonló témájú tortájára, és mivel már addigra megálmodtam, hogy hogyan is készítem el ezt a tortát, ez is megerősített abban, hogy jó lesz az elképzelésem. Bevallom hősiesem, hogy Pixie tortájának oldalán lévő mintázatot részben koppintottam, annyira megtetszett.
Remélem nem haragszol érte Drága Pixie:))
A horgász téma tehát adott volt, azt is megálmodtam, hogy alul lesz zöld, felül lesz kék-tó hatású a torta maga. Ja, hogy miért mondom mindig azt, hogy megálmodtam? Mert szó szerint így van. Ugyanis éjjel 1-2 között szinte minden éjjel felkel valamelyik csemetém pisilni, és akkor beindul az agyam, és fél -éber állapotomban álmodom meg a díszítést, a technikát stb. amit majd az aktuális tortámnál alkalmazni szeretnék.
A tetején lévő horgászt a csónakkal és a cápafejet már előző nap legyártottam, legyen ideje kellően kiszáradni. A hajó oldalára festett monogram, természetesen a szülinaposé volt,
Nem hagyhatom szó nélkül nagylányom segítségét sem, hiszen az tálca alján található összes fondant “kavicsot” ő gyártotta, amíg én a többi díszítéssel foglalkoztam.
Mondhatni négykezest játszottunk, csak nem zongorán:)
Az előző bejegyzésemben említettem, micsoda nyereményeső volt nálam a múlt héten. És képzeljétek, épp aznap délelőtt hozta a postás a Ritánál nyert süteményrácsozómat, amikor ezt a tortát kellett készítenem. Az összes “füvet” a torta oldalára ezzel a jó kis eszközzel vágtam fel, nagyon-nagy segítség volt mondhatom.


7 hozzászólás
Marika
Nagyon jól néz ki, biztosan nagyon örült neki az ünnepelt! Nagyon eredeti a kis horgász a csonakjával! 🙂
Pixie Pie
Nagyon jól sikerült Juci! Kár, hogy ilyen rossz minőségűek lettek a fotók, szívesen megnéztem volna milyen a víz “mintázata”, mert látom, hogy valamit trükköztél vele, csak nem lehet jól kivenni. 🙂 Valami márványozás vagy pöttyözés van rajta?
Kiskukta
Szuper lett, érdemes nektek négykezest játszani 🙂
Angi Angéla
Nagyon jó lett!
Dia és a konyha
Nagyon cuki lett! 🙂
PiciJuci
Marika, köszönöm szépen, kedves tőled.Pixie, tettem fel még egy fotót, ahol talán jobban látszik a kék rész. Egyébként márványoztam a fondant, úgy értem el a víz hatást:)Kiskukta, nagy megtiszteltetés, hgoy tetszik neked. Máskor is bevonom majd őt akkor:)Angi, köszike.Dia, neked is köszönöm a dícséretet.
hasna stefania
Gyonyoruek a tortai!nem lehet rendelni?