Sütemények

Húsvéti sütemények PiciJucinál

Békés, Nyugodt Húsvéti =C3=9Cnnepeket Kívánok Minden Kedves Olvasómnak!!
A húsvéti süteményeink kedvenceinkből áll össze, illetve Pixie egyik receptjét is kipróbáltam ( de mire észbe kaptam már nem volt belőle, így fotó sincs róla).
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a húsvéti receptelő játékban beküldött receptjeiteket nem veszem sorra, de most a családi kupaktanács ezeket szavazta meg, és pedig fejet hajtok a nép akarata felett:)

A megunhatatlan kinder bueno amely most húsvéti díszítést is kapott, illetve a szintén megunhatatlan kétféle csokis bóbitás tündértortácskám kerül idén az asztalra.
Fotó nélkül:
Itt mindenképpen említést kell tennem Pixie egyik isteni újításáról, melyet most tortaként készítettem el, húsvéti nyuszis-répás- tojásos díszítéssel.
Ez nem más, mint a fahéjas piskóta, mézes-fehércsokis krémmel. Kicsit ugyan változtattam Pixie receptjén, mert én a jól bevált vizes piskótámat sütöttem meg gyümölcstorta formában (3 tojás +2 víz aránnyal) melyhez 1 kk. fahéjat is adtam, erre kentem a fehércsokis-mézes krémet.
A fehércsokis-mézes krém:

4 dl tej
3 evőkanál étkezési keményítő
2 evőkanál méz (pl. akác, vagy selyemfű)
8 dkg fehércsoki
2 dl tejszín
+ ha tortát készítünk még egy kis habfixáló


Nagyon-nagyon finom, könnyed torta lett belőle kb. 1/2 óra munka befektetéssel:)

És sül a húsvéti kalácsunk is, majd arról is beszámolok még.

Szólj hozzá