Fondantos torták

Pink-fekete nyuszi


Ha az én nyuszim, és egy neves társa között valaki hasonlóságot vél felfedezni az csak a véletlen műve:)
Mivel januártól életbe lépett az új médiatörvény, így nagyon kell vigyázni, hogy mit és milyen névvel használunk, mert majd jön a médiahatóság és a fejünkre koppint.
Nos, ezt a nyuszit már régóta vártam, hogy elkészítsem.
Kartonból sablont rajzoltam, majd ennek segítségével kivágtam a piskótát, megtöltöttem és bevontam csoki krémmel, másnap burkoltam.
Az erős pink szín nagyon jól kompenzálja a feketét. Már csak azért is ezt a szín választottam, mert az egy hete készített kinder buenora szintén nyuszit kértek, akkor rózsaszínben készült, és nem akartam ugyanolyat készíteni ismét. Mert, mint kiderült, ugyanannak a kislánynak készült az is-meg ez is, csak más-más családtagtól kapta.

3 hozzászólás

Szólj hozzá