Diabetikus,  Mákos

Diabetikus máktorta

 

Ezt a tortát még tavaly készítettem -de mivel a blogom idei:-) ezért csak most kerül fel ide is.

Igyekszem mindig az ünnepelt ízlése szerinti tortát készíteni, ezért tavaly Apósom születésnapjára mákosat választottam.

Nagyon sokfélét megnéztem, de több szempontból is ez lett a nyerő: egyrészt mivel diabetikus, másrészt nem az a száraz fajta, nyakon öntve valami öntettel, hanem habos-könnyű, ugyanakkor mégis jó mákos torta.

maktorta 001_thumb

Hozzávalók

2,5 dl + 0,5 dl tej,

12,5 dkg darált mák,

1 darabka citromhéj,

1 csipet őrölt fahéj,

6,5 dkg vaj

5 tojássárgája,

5 evőkanál + 2 evőkanál + 1 evőkanál CANDEREL ( vagy más márkájú, én süssinával készítettem) édesítőpor,

15 dkg liszt,

1 tk. sütőpor,

5 tojásfehérje,

5 evőkanál baracklé,

10 fél barack (befőtt),

3 dl tejszín ( aki szereti a jó habosat, nyugodtam mehet hozzá 5 dl is)

Tipp: Barack helyett készíthetjük mangóval, naranccsal (filézve), eperrel is.

Elkészítése

1/ Felforralunk 2,5 dl tejet, belekeverjük a mákot, a citromhéjat, a fahéjat, és az egészet lassú tűzön kb. 5 percig főzzük.

2/ Félretesszük, és hagyjuk kihűlni. Kibéleljük sütőpapírral egy 26 v. 28 cm átmérőjű kapcsos tortaforma alját

3/ A mákmasszából kivesszük a citromhéjat . A vajat 0,5 dl tejjel felforraljuk, belekeverjük a tojássárgákat és 5 evőkanál CANDEREL édesítőport. Az egészet a mákmasszához keverjük.

4/ A lisztet elkeverjük a sütőporral, és a mákmasszába dolgozzuk. A sütőt 160 =C2=B0C fokra (gázsütő 1. fokozat) előmelegítjük.

5/ A tojásfehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, és ezt is a mákmasszába dolgozzuk. Az egészet beleöntjük a tortaformába.

6/ A sütő legalsó rácsán 30 percig sütjük. További 5 percre áttesszük a sütő legfelső rácsára. Kivesszük és hagyjuk kihűlni.

7/ A tortát kiborítjuk, a sütőpapírt lehúzzuk róla. Vízszintesen kettévágjuk.

8/ A baracklevet elkeverjük 2 evőkanál CANDEREL édesítőporral, és meglocsoljuk vele a tortavágott lapjait. A barackot lecsepegtetjük, és vékony gerezdekre vágjuk.

9/ A tejszínt 1 evőkanál CANDEREL édesítőporral kemény habbá verjük. Kétharmadát a torta alsó lapjára kenjük, és kirakjuk a barack kétharmadával.

10/ Ráborítjuk a felső tortalapot, megkenjük a maradék tejszínhabbal, és rárakjuk a maradék barackot.

Tálalás előtt legalább 2 órát a hűtőszekrényben állni hagyjuk.

Szólj hozzá