2016. január- visszaemlékezés 2. rész

2013. májusát írjuk. Már tervben van a kiköltözésünk dátuma, már folynak a papírmunka előkészületek. Leadni az iskolákban a felfüggesztési kérelmet, jelezni a Jegyzőnek, hogy a következő tanévben iskolaköteles legkisebb nem itt fog iskolába járni. Intézni a szolgáltatókat stb. stb. Van bőven teendő otthon is , a férjemnek kint is.

Közben május végén jött az én .0 születésnapom 🙂

Meglepi ünneplés a családdal , tortát süt nekem Anyukám. Vidámság, ünneplés, közben skype-on a férjem is velünk volt. Csodaszép ajándékokkal, igazi meglepi party volt számomra.

De a mi történetünk szempontjából ez nem is annyira fontos. Annál inkább a 3 nappal ezután történtek. Édesapám egyedül volt otthon amikor megtörtént. Elérte a második stroke is.( Az elsőből még sikeresen felépült.)

Aki érintett ebben a betegségben tudja, hogy a legnagyobb ellensége az idő. 2 óra áll rendelkezésére a betegnek, hogy orvoshoz jusson akkor talán visszafordítható az állapota.  Ez sajnos nem történt meg- ez a történet is megérne egy misét, köszönhetően az egészségügy állapotának (is) otthon.

Sok-sok vizsgálat, kórház, idegesség. Most hogyan tovább? Meg fog gyógyulni? Marad vissza valami? Millió aggodalmas kérdés.

És maradt vissza…….nyaki első erek elzáródása melynek következménye………………vakság. Mondanom sem kell rohantunk mi minden orvoshoz vele még ezután is, de menthetetlen. Teljes sötétségre lett ítélve 🙁

Ez egy mérföldkő volt a mi jövőnket illetően is. Hiszen szükség volt rám otthon, talán minden eddiginél jobban. Igazán embert próbáló időszak volt ez.

Akkor és ott nem dönthettem másként mint, hogy maradunk még otthon. Még fél év vagy egy év…..kitudja. Édesapám állapota tette függővé.

Nehezen viselte mindenki ezt az új szituációt. Talán szerencse a szerencsétlenségben, hogy Anyukám abban az évben lett nyugdíjas, így a 24 órás felügyelet meg volt oldva. Egy idős embernek már nem könnyű bármit is újra megtanulnia. Erőltettünk mi mindent neki, hogy élhetővé tegyük ezt az állapotot, de ő mindentől elzárkózott. Mostanra ott tartunk, hogy ki sem mozdul a házból csak az udvarig. Épül le mint fizikailag mint szellemileg.

Anyukám előtt le a kalappal amit megtesz Apuért nap mint nap.

Itt most megállnék a történetben……olvassátok el a következő írást!

stroke

1. Mosolyogjon, vagy mutassa fogait! − ez az egyik feladat, amit érdemes végrehajtatni egy stroke-gyanús beteggel. Hisz, ha arca aszimmetriát mutat, vagyis az egyik oldal ernyedt, akkor gyanakodhatunk stroke-ra.

2. Emeltessük fel vele egyszerre mindkét karját! Amennyiben nem sikerül végrehajtani mindkét karral egyformán, s az egyik végtag lehanyatlik, az is kísérő tünet lehet.

3. Ismételtessünk vele egy egyszerű mondatot! Ha a szavak összefolynak, nem találja a megfelelő szavakat, akkor még egy fontos tünettel állunk szemben.

4. Kérjük meg: öltse ki a nyelvét! Ha nyelve egyik vagy másik oldalra félreáll, akkor sajnos nagy eséllyel stroke-ja van a betegnek. Ne felejtsük el: a szélütés utáni első órák kulcsfontosságúak, ezért akkor is hívni kell a mentőket (104), ha a fenti tünetek közül akárcsak egyet is észlelünk.
És jöjjön most egy kis olvasmány a Stroke korai felismeréséről. Nem lehet elégszer, elég helyen olvasni erről, néha ennek ismerete életet menthet : A stroke korai jelei

Folyt.köv.

 

Ha tetszett az írásom és kíváncsi vagy a folytatásra, nyomj egy “Tetsziket”, majd válaszd ki az “Értesítést kérek” a blog Facebook oldalán és nem maradsz le semmiről.