Krémes torták

Kínai ötfűszeres boros körtertorta

Egy kissé szomorkás alakalomból készült ez a kísérleti prototípus. Kedves Gabi kolléganőnk egy másik városban folytatja munkáját, és az Ő búcsúztatjára készült 
Nagyon fincsire sikerül, ajánlom az elkészítését, gyümölcsös, krémes, habos 🙂
Kínai ötfűszeres boros körtertorta
ez egy nagyobb 16 szeletes szív alakú  tortaformára szabott adag

Hozzávalók 
Piskóta: 3 tojásból készült kakaós – Kiskukta féle-  piskóta
Körtekrém:  800 gr értett lédús körte, 1.5 dl száraz fehérbor, 1.5 dl víz,1 tk. kínai ötfűszer, 3 ek. fruktóz (vagy cukor), 3 ek. étkezési keményítő
800 gr. körtét megpucolok, kisebb kockákra vágok. Ebből a mennyiségből  kivettem 2 körtényit (mielőtt az összeset összevágtam) és botmixerrel turmixoltam. A fehérbort a vizzzel és a leturmixolt körtével valamint a fruktózzal felforraltam és beledobtam az apróra vágott körtéket. Egyet forraltam rajta (szinte rögtön el is zártam, hogy ne essen szét a körte) besűrítettem az étkezési keményítővel amit vízzel kevertem simára, majd hozzáadtam a kínai ötfűszert is. Kihűtöm. 
Sárga krém: 3 dl tej, 1 tk. vaniliakivonat (1 bourbon vaniliás cukor), 1 tk. kínai ötfűszer, 2 tojás sárgája, 1 egész tojás, 3 ek. fruktóz (cukor), 3 ek. étkezési keményítő, 2 dl tejszín
Felteszem a tejet a fruktózzal, vaniliakivonattal és a kínai ötfűszerrel forrni. Kikeverem a tojás sárgákat és az egész tojást szép fényesre, majd a tejbe öntöm és felforralom, majd besűrítettem az étkezési keményítővel amit vízzel kevertem simára Ha kell még  kínai ötfűszerrel ízesítem. Kihűtöm. A felvert tejszínnel lazítom a teljesen kihűlt krémet.
A tetejét 3 dl keményre felvert  tejszínrózsákkal díszítem.
A torta összeállítása: alul piskóta, majd a körtekrém, erre a sárgakrém, és a tetejére a habrózsák.
Ajánlatos a tortakeretbe visszatéve összeállítani egy éjszakát dermedni hagyni, majd másnap díszíteni a habbal. 

2 hozzászólás

Szólj hozzá