Csokis,  Egyéb

SAD 3: Csokoládé torták 2. etap

Elérkeztem a beszámolóm utolsó fejezetéhez, ahol megnézhetitek a csokoládé torták második részét is. 
A csokoládé világa  egy örök és kimeríthetetlen  téma, aki már vette a fáradtságot, hogy nekilásson valami hasonló elkészítésének az tudja, hogy sokszor nehezebb vele dolgozni mint a burkolóanyaggal, amelyik idomul, formálódik az ember keze alatt……….a  csoki bizony sokszor makrancoskodik.
=C3=96sszefoglalva azt hiszem Gombóc Artúrom elégedett lehet a felhozatallal.
Illésné Lestyán Veronika egy hatalmas csokis-habos tortát hozott nekünk, mely kívül-belül csokis volt. Igazán remekül sikerült. Sajnos a csokis krém receptjét nem osztotta meg velünk:(

És itt van ismét Tortafüggő Marisz  plasztikcsokis fekete-fehér szépsége. A plasztikcsoki rózsák nagy slágerek voltak.
Elérkeztünk Drága Pixie Pie barátnőm munkájához. Őt sem kell bemutatnom a tortás bloggereknek azt hiszem. Munkáit a kifinomultság, és kreativitás egyaránt jellemzi. Ő rögtön 3 tortát is megmutat nekünk.
A legutolsó beküldőm az Anyuci készítenél blog írója Vikvi volt. Ő két munkával meg megörvendeztetett, de mivel az egyik egy tejszínes alapú torta így azt sajnálatomra nem tudtam elfogadni. Viszont azon egy szép csokiszív látható, melyet azért megmutatok közelebbről (ha már a csokidíszeknél balga módon kifelejtettem őt) Elnézést Vikvi:(
A Bence feliratú torta bonbonos részletét már láthattátok a csokidíszeknél közelebbről is. 

És végül én is készítettem az elmúlt időszakban 3 csokis tortát, melyeket egy montázsban megmutatok (majd egy külön bejegyzésben írok róluk részleteket is, illetve a csokoládé faháncs fázisfotóit is bemutatom majd).
A nagy képen látható a csokis fahánccsal díszített fahéjas-tejberizs krémmel töltött tortám, a két kisebb pedig Sacher és  Snickers torták.
=C3=81tadom a stafétabotot a SAD 4 megrendezésére  (nagy örömömre szolgál, hogy elfogadta a felkérésemet) GESZTENYÉ-nek. 
Őt sem kell bemutatnom azt hiszem , a Gesztenye receptjei blog lesz a házigazda blog, de a Gesztenye-bonbon mánia blogja is méltán népszerű. 
Fogadjátok őt is nagy-nagy szeretettel, és ne feledjétek S=C3=9CTNI J=C3=93!!!!

5 hozzászólás

Szólj hozzá