Apró sütik,  Egészséges

Babapiskóta házi kivitelben

Már régóta terveztem, hogy házi készítésű babapiskótával váltsam ki a boltit. Ma jött el ennek az ideje végre. A recept tulajdonképpen egy sima piskóta tészta, pár aprósággal kiegészítve.

Ízre sokkal-sokkal finomabb mint a bolti, nem morzsálódik, nem törik és főleg nincs benne semmi műanyag:)

Hozzávalók:

4 tojás, 10 dkg cukor, 8,5 dkg liszt, 1 tk sütőpor, 1tk vanília aroma (elhagyható)

Kevés porcukor a hintéshez

Elkészítése:

1/ A tojássárgáját a cukorral habosra keverjük,majd az aromát esetleg reszelt citromhéjat is beleforgatjuk, a fehérjéből kemény habot verünk.

2/ A habot fakanállal hozzákeverjük a sárgájához, majd a lisztet is beleforgatjuk.

3/ Három-négy tepsibe sütőpapírt helyezünk, mindegyik papírt meghajtogatjuk úgy, hogy két 10 cm-es sort kapjunk, majd kisimítjuk (ez lesz a vezetőnk a piskóta hosszának).

4/ Nyomózsákba merjük a tésztát, majd egyforma hosszú piskóta alakzatokat idomítunk a papírra. Kevés porcukrot szitába teszünk, és egyszeri rázással harmatszerűen behintjük a piskótákat.

5/ 175-180 fokra előmelegített sütőben szép pirosra sütjük. Ha kisült, hagyjuk a tepsibe, amíg kihűl, utána szedjük le a papírról.

Ez a mennyiség kb. 40-50 db piskótát ad ki, ha vastagabban nyomjuk a piskótát, akkor természetesen kevesebb jön ki belőle.

Szólj hozzá